vissza | nyomtatás
Wikizálódó üzletvitel
Érdekes cikket olvastam a szabad forráskódú, vagy más néven nyílt forráskódú, szabadon fejleszthető Web2.0-es technológiákról.
Ez a közösségi munka először csak tartalom előállításra volt kihegyezve, de nemsokára a tudás társadalmon kívül az ipar, és sok más terület is felfedezte, és használja. Alapvetése az, hogy minden résztvevő hozzáadja a saját tudását, agyi kapacitását, ami belekerül a közösbe, és a többiek is fejleszthetik, használhatják azt.
Híres és ismert történet egy kanadai bányavállalaté, amely aranybányászattal foglalkozott, és hosszú ideig nem talált megfelelő, gazdaságosan kitermelhető lelőhelyet. Ekkor, mint egy mentőakcióként, meghirdette az összes szakmai adatát, és megkért önkénteseket, hogy tegyenek javaslatot, hol keressenek ezentúl aranyat, ahol nagyobb valószínűséggel találnak is. Ennek a közösségi munkának köszönhetően - persze kellő elemzés után - oly mértékben javultak a fúrási és leleteredmények, hogy a cég forgalma 100 millió dollárról 9 milliárdra emelkedett. Ebből is kiderül, hogy milyen hatalmas lehetőségeket rejt magában ez az üzleti modell azok számára, akik ebben a tudásmegosztós internet világban nőnek fel, és szocializálódnak.
Ez a technika egy kollektív együtt gondolkodás, együtt munkálkodás, melyben könnyen lehet javaslatot tenni, és azt megvitatni, valamint egymás téziseibe is gyorsan és könnyen lehet beleszólni, és így a közös munkával az eredményt javítani. Ma már gyakori a multivállalatok esetében is, hogy egy virtuális piacon nyilvánossá teszik igényeiket, megoldatlan problémáikat, melyhez akár a cég dolgozói, vagy cégen kívüli szakemberek hozzászólnak, ötletelnek, és ebből sok esetben piacképes áru keletkezik.
Legismertebb és legmonumentálisabb példája, mikor az IBM 160 országból hívta meg online "tereferére" partnereit, dolgozóit, sőt továbbment, az előbbiek családtagjait, ismerőseit is, hogy ebből innovatív ötletek kerüljenek napvilágra. Másik módszer, amikor van egy termék, és abba a vásárló "belenyúlhat", például egy nyílt forráskódú technológiába, és saját arcára szabhatja, fejlesztheti azt. Lassan a kör emailek helyett blogon, fórumokon keresztül kommunikál egy-egy vezető, és online csoportos játékok szervezése során probléma megoldási javaslatokat várnak a dolgozóktól, játékosoktól.
Ezzel nemcsak az értekezleteket lehet lerövidíteni, hanem olcsóbbá, és hatékonyabbá is tenni azt.
László János
Civertan Bt.
1064 Budapest
Izabella u. 69. fsz. 2.
tel/fax.: 06-1-332-3261, 06-1-354-0103
mobil: 06-30-952-9533
e-mail: www.civertan.hu
www.legifoto.com
www.var-webaruhaz.hu
skype: civertan
Linkajánló:
Civertan.hu/weboldalak| Civertanwebdesign.blogter.hu | Webvideó.lap.hu | Videó mail.lap.hu | Internet.lap.hu