www.nepszerusites.hu magyar | english


eXTReMe Tracker

Egyéni keresés

Bookmark and Share

A Tanyamúzeumok online világa

Kitalálni egy weboldalt, megálmodni a tartalmat, forrást találni hozzá, megpályázni, már önmagában a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Amikor felmerült bennünk a gondolat, hogy népszerűsítsük az alföldi tanyamúzeumokat, tájházakat, falumúzeumokat, az itt élő hagyományőrző mesterségek képviselőit, a kézműveseket, még nem sejtettük, hogy fél év alatt testet fog ölteni a gondolat.

A Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztuk meg a honlap fejlesztést, melyet megnyertünk. Mivel minden készen állt arra, hogy egy ilyen portál elinduljon, már csak a külcsínt kellett megálmodni kollégámnak a Civertannál, aki ismét nagyot alkotott . . .
A hímzett falvédőn megjelenő Tanyamúzeum felirat jól rímel az Ökomúzeum designra, nem véletlenül. A két oldal szervesen összefonódik, hiszen a Tanyamúzeum tartalomfejlesztésében a Kiskunsági Hagyományőrző, Kézműves és Turisztikai Egyesület is aktívan részt vesz.
A portál indulása után pár hónappal már az újabb tartalomfejlesztésre is nyertünk pályázati forrást, így elmondhatjuk, hogy a portálok (mert több is van), sikeresek és jól vették az első akadályokat.

A tartalom összeállításánál az elsődleges szempont az volt, hogy egy jól optimalizált, magas mércéknek is eleget tevő fejlesztést vigyünk véghez.
Az alapok elkészítésekor nemritkán dolgoztam 12 órákat, hogy minél hamarabb felkerüljenek az oldalra a kiállítóhelyek. A fenntartókkal történt gyors levélváltások után áramlottak postaládámba a levelek, és egyre jobban éreztem magamat, hiszen látszott a nagy érdeklődésből is, hogy jó ösvényre léptünk.

Négyszintes menürendszerrel dolgoztunk itt is, a keresést gyorsan és hatékony lehet véghezvinni az oldal tartalmán belül, a tájékozódást pedig segítik a címkék, míg a kapcsolódási pontok a cikkek végén, Kapcsolódó cikkek cím alatt vannak feltüntetve.


tanyamúzeum


A gyönyörű képek, melyeket Matyóföldről kaptunk, és varázslatosan szép ruhákat mutatnak be, vagy a Szlovák Tájházak kékablakos parasztházai, vagy Kató néni Boldogon az ablakban, a szívembe költöztek. Menükísérőként és galériaként jelennek meg az oldalon.
A Hírek, cikkek hetente frissül, a szorgos múzeumvezetők programokat szerveznek és bonyolítanak, küldik a híreket és a beszámolókat.
A Tájkonyha alapjainak feltöltése alatt bizony sokszor nagyokat nyeltem, Rendek Olga receptjeit olvasva . . . A mangalicák boldog földi élete, szép terítéken ér véget náluk, példa erre a Tanyamúzeumon is olvasható Mangalicatúró kocsonya.
A Tanyamúzeum portál folyamatosan bővül, fejlődik, sok újdonságot, új menüpontokat tartogatunk az Olvasóknak, melyek az újabb pályázati fejlesztések termékei lesznek majd. A nagy érdeklődésre való tekintettel a nyár első hírlevele is kiment már a megrendelőknek, melyet hamarosan követ az őszi szám is.
Várjuk azoknak a kiállítóknak, népművészeknek a jelentkezését, akik a portálon látható módon megadják adataikat, bemutatkozót írnak magukról és megküldik esedékes programjaikat.



Erdei-Gulyás Gabriella
www.nonprofitpalyazat.hu

Linkajánló:
Civertan.hu/weboldalak| Civertanwebdesign.blogter.hu | Webvideó.lap.hu | Videó mail.lap.hu | Internet.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Kapcsolodó cikkek:




Legfrissebb bejegyzések:
2012-02-02
A Civertan légifotó adatbázisa
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen közel 400.000 db. légiképet készítettünk a Kárpát-medencéről és Magyarországról. A weboldalainkra...

2011-12-29
Internet marketing
 | részletek
A statisztikai kutatások azt mutatják, hogy a honlap tulajdonosoknak közel háromnegyede azt gondolja, weboldala nem elég eredményes és így nem elég költséghatékony. Lefordítva ez azt jelenti, hogy...

2011-12-28
Szövegírás weboldalra
 | részletek
Gyakran találkozunk azzal a problémával, hogy a grafikai stúdió által megtervezett weboldal szakmai illetve általános szöveganyagát nem a keresőoptimalizálást segítő módon készíti el a...

»» minden bejegyzés











Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.